Szkíta–hun–magyar folytonosság

Az ókor (és jogfolytonosan ennek okán a jelenkor) legmeghatározóbb népességének az "íjfeszítő" népeket, törzseket magába foglaló szkítákat (magyarosan szittyákat) tekinthetjük, akiktől a kortársaik (elsősorban a görögök) sok mindent eltanultak. Az eurázsiai sztyeppéken legeltető, de gyakran letelepedett életmódot is folytató szkíták jelenléte a Tarim-medencétől egészen a Kárpát-medencéig bizonyítható, vagyis több ezer kilométernyi területen számottevő, erőteljes, uralkodó, mind a mai napig.

Maguk az egyiptomiak állították egykoron, hogy még náluk is ősibbek a szkíták, akikről a mai történettudomány sajnos nagyon szűkre szabott időkeretben, az európai térségben a Kr.. e. 9–3. század között (vagyis főként a vaskorban) tesz említést, annak ellenére, hogy most is itt élünk a Kárpát-medencében.

Jelentőségüket, a többi népet erősen formáló szerepüket mutatja, hogy a nagy görög történetíró, Hérodotosz is számos fejezetet szentelt a őseinknek, akiknek bölcsességére, mértékletességére, erkölcsiségére, aranyművességére, győzhetetlen harctudására a kortársak mind felnéztek és példaként tekintettek, és így volt ez még évezredeken át.

Számos, például a lovagláshoz elengedhetetlen találmány (zabla, kengyel), vagy az élet más területéhez kapcsolódó újítás (nadrág, szablya, visszacsapó íj) köthető őseinkhez.

Ezek mellett messze földön híres volt becsületességük, erkölcsiségük, illetve az a szokásjogi rendszer, amelyet követtek. Ennek egyik legtovább élő megnyilvánulása Magyarországon a Szent Korona-tanban és -jogrendben őrződött meg.

Egészen a 19. század végéig kérdés nélkül való volt a magyarság számára, hogy a szkíták (illetve az utánuk a Kárpát-medencébe érkező hunok) leszármazottai. A szabadságharc leverése után kezdett elterjedni és uralkodóvá válni ennek ellenkezője ("finnugor" elmélet) és azóta súlyos kirekesztés történik azokkal szemben, aki a szkíta–hun–magyar folytonosságot elfogadja, vagy azt bizonyítékkal alátámasztani igyekszik, vagy éppen szkítának vallják magukat...

A szkíta értékrend egyik alapja a háttársi szövetség, amelyet gyakorta vérszerződéssel is megpecsételtek. Ennek lényege, hogy az egymásért küzdést helyezi a középpontba – a közösség megmaradását és gyarapodását az egyéni érdek helyett. A Természet rendjével harmóniában és egységben élő ember képe az, ami számukra elfogadható – nem leigázó uralkodója, hanem jó gazdája és éltetője a környezetének. Tiszteletben tartjuk a termőföldet, mindennapi betevőnk zálogát, amelyet a Teremtő egészségünk megőrzése céljából adott számunkra. Alapérték, hogy csak olyat támogatunk, amely hosszú távon (évezredeken keresztül) biztosítja az életet, aminek szentsége mindenek felett áll.

Napjaink kihívásaira és problémáira a múltban gyökerező, de a jelenkor vívmányait is felhasználó szkíta örökségünk, világképünk, szellemiségünk ad átfogó, megvalósítható megoldásokat – ezért követjük szkíta őseink útját mi is, szkíták a jelenben!